Éveken át tanultam, hogyan ne szeressük meg egymást. Tanultam, de képtelen voltam elsajátítani...
2013. augusztus 19., hétfő
Az,
hogy szeretjük egymást, nem téma köztünk, sose mondjuk, mert úgy
vagyunk vele, hogy szavak nélkül is tudnunk kell. Fontosabb, hogy
tudjunk együtt nevetni, tudjunk sokat beszélgetni és mindig
számíthassunk egymásra. Ezek nélkül mondogathatnánk egymásnak,
hogy "szeretlek", egymilliószor is naponta, nem lenne
mögötte semmi.
Miért
szeretjük a szomorú történeteket? Miért sírunk néha
színházban, moziban? Mert élvezzük, hogy ami szép: elmúlik. Az
élet nagy pillanataiban van valami megható, a legnagyobbakban pedig
megrendítő. Ne fojtsd el magadban a szomorúságot, és ne
szégyelld a könnyeidet, mert azok a legemberibbek bennünk.
..már
nem is azon járt az agya, hogy ő a világ legboldogtalanabb embere,
hanem az, hogy van mellette valaki, aki sosem fogja otthagyni. Erre
mindig rá kell döbbenni, még akkor is, ha nagyon szerelmesek
vagyunk és az a bizonyos személy az egész világot jelenti nekünk.
De sosem szabad elfeledkeznünk azokról, akik sokkal régebb óta
ott álltak az oldalunkon, ma is ott állnak és fognak is, mert ők
nem tűnnek el álomszerűen. Csak vannak, csendben, megértéssel és
szeretettel. Nem bántanak, nem szólnak, nem szidnak, nem mennek el.
Barátoknak nevezzük őket..
"A
lelkednek van egy része, amit bár lehet, hogy nem érzel
mindig,
de ott van. Olyan, hogy felkelsz, dolgozol, alszol,
barátokkal
vagy, szóval éled az életed, de semmi. Nem
érzed,
nem fáj. Aztán történik valami, te meg
összeroppansz.
Azt hiszed, hogy nincs baj, aztán meg
kiderül,
hogy mégis. Mégis van mélypont, mégis van
gyengeség,
mégis van valami, ami fáj még akkor is, amikor
azt
gondolod, hogy minden a legnagyobb rendben. Néha
csak sajogat, máskor meg beleőrülsz, annyira fáj. Nem
látod mindig, de vannak percek, amikor érzed. Érzed, hogy
beleszakadsz, na olyankor semmilyen hit sem képes
áttörni a fájdalmat, csak az, ha szembenézel vele. Az
érzésekkel. A fájdalommal, azzal, hogy mi bánt, és
megéled, feldolgozod, átéled."
csak sajogat, máskor meg beleőrülsz, annyira fáj. Nem
látod mindig, de vannak percek, amikor érzed. Érzed, hogy
beleszakadsz, na olyankor semmilyen hit sem képes
áttörni a fájdalmat, csak az, ha szembenézel vele. Az
érzésekkel. A fájdalommal, azzal, hogy mi bánt, és
megéled, feldolgozod, átéled."
Ezt
azoknak, akik mindent megtesznek, hogy elég jók legyenek
mindenkinek, akik órákat töltenek idézetek olvasásával, hogy
megtalálják a megfelelőt, akik tucatszor meghallgatják ugyanazt a
zenét, mivel a dalszöveg olyan sokat jelent, akik sokkal többet
érdemelnek, mint amennyit kapnak és akik hajlandóak érte küzdeni
és akiknek a kívánsága hullócsillagkor elpazarolódik egy olyan
emberre, akit ez sosem fog érdekelni.
2013. július 23., kedd
Nem
létezett más, csupán ő meg én, a szél, a tenger moraja, és a
gyönyör, hogy a karjában lehetek. Mintha egész életemben csak
arra vártam, csak azért éltem, álmodtam, aludtam, ettem és
lélegeztem volna, hogy e pillanat ütötte résen át
kikukucskálhassak az élet végtelen folyamából. Még ha száz
évig élnék is, az sem érne fel ezzel a röpke, időtlen
élménnyel.
2013. július 8., hétfő
Úgy
sétálni egy este kart a karba, hogy a kirakatok fénye néha
megvilágít, a lámpa alatt nem állni meg, a léptek összecsengnek
kényelmesen, igazodni sem kell, mert neki is pont úgy jó, koppanni
a cipőknek, vagy csoszogva, szinte lustán ringani a járdán,
együtt menni, lenni az együtt kedvéért, minden jobb dolgunkat
félretéve, talán fecsegni könyvekről, vagy hanyagul szapulni
politikát, lelkesedni valami semmiségen, terveket szőni
(repülőszőnyeg), vagy hallgatni utcazajt, vagy hallgatni,
hallgatni az én kedvemért, a kettőnk kedvéért. Az volna jó.
Úgy
kell vágyni néha, mint egy falat kenyérre. Ilyenkor másnak nincs
is értelme, csak önmagában a vágyásnak. A tárgy mellékes, az
idő begörbül, a Végzet az ablakpárkányon könyököl és
elhalványul, a hajszálrepedések csigavonalakká rendeződnek a
falon, és akkor semmit, de semmit nem lehet, sőt nem szabad
csinálni. A cselekvés a legdurvább megsértése a vágynak.
Egyesek
szerint a fénykép rosszul szolgálja az emlékeket, merev formába
öltözteti őket, mint amit a Jégkirálynő pálcája fagyasztott
jéggé. A tudat nem lát a kimerevített arckifejezések és fagyott
pózok mögé, a többi meg elhalványul. De mi van, ha ezzel a
"többivel" együtt minden el volt zárva, és egyetlen kép
láttán fordul meg a kulcs a zárban?
Éveken
át tanultam, hogyan ne szeressük meg egymást. Tanultam, de
képtelen voltam elsajátítani... / Úgy tűnik, van ami örök.
Mindegy ki mellett. Mindegy hogyan. Sodródni nem csak előre lehet.
A játszmák, mindig játszmák maradnak. A szereplők változnak. Te
általában maradsz. Rosszabb esetben elfogadod amit kapsz. Még ha
ismétlődik is, még ha látod, hogy nem is igazán vezet sehova. A
magányosok társadalmába vágtatunk bele éppen. Mindenki. Te is,
én is. Érzelmekről lassan már csak a könyvekből olvasunk. / ne
szeress meg inkább. Úgy mindenkinek könnyebb.
Az
élet legnagyobb ajándéka, ha van kit szeretned, hiába állsz
vesztésre, hiába nagyobbak a fejed fölött összecsapó hullámok,
mint amivel elbírnál. Látod a csónakot, amiben ülsz. Látod,
hogy semmire nem elég. Csontjait szilánkosra töri a vihar. Mégis.
Van kit szeretned, és akkor belül akár csak egy pillanatra is, de
béke lesz és menedék. Szóval legyünk hálásak mindenért.
2013. május 30., csütörtök
Az utóbbi időben.. Volt minden. Voltam boldog, szomorú, kiégett, üres, hiperaktív, szerencsés, szerencsétlen, sajnálkozó, nagyképű, nemtörődöm, felelőtlen, gonosz, szívtelen, vak, önző, követelőző, és még sok más. Nem bántam meg semmit. Boldog voltam, hiszen ismét minden úgy látszott, rendbe fog jönni. De ugyan már! Nem is értem, hogy képzelhettem ilyet. Nem hiszek semmiben sem. Senkiben sem. Csak élni szeretnék. Elegem van a sok sötétségből, az emberekből, a hazugságaikból, a nemtörődöm viselkedésükből, hogy mindenkinek csak saját maga számít, hogy mindenki megváltozik, és a többi.. Nem érdekel. Nem akarok szomorú lenni, nem akarok még többet bőgni emberek miatt. Nem is itt kellene lennem. Nem akarok üres lenni, nem akarok aggódni, nem akarok szívtelen lenni többször, én boldogan akarok élni, ameddig tehetem...
Tudod
mit vettem észre? Van, amikor félünk a szerelemtől. Félünk,
hogy megbántanak, hogy nem vagyunk elég jók, hogy szerelembe
esünk, és nem lesz ott senki, hogy elkapjon minket. Félünk attól,
hogy elhagynak, és jön majd valaki jobb, aki majd helyettesít
minket... a féltékenységtől. Annak ellenére, hogy félünk tőle,
mégis keressük. Miért? Mert nincs jobb érzés annál, hogy van
valaki, aki elmondja nekünk, hogy mennyire szeret minket, és
tényleg jelentünk neki valamit. Ez egy keserű érzés, mégis
mindannyian akarunk belőle egy kicsit ♥
A
barát olyan mint egy család. Van hogy veszekszünk, de van hogy
nem. A barátra mindig számíthatunk. De csak a legjobbra. A legjobb
barát, minket mindig ki segít, mindig megvigasztal,és mindig
mosolyt csal az arcunkra.A barátunk mindig arra törekszik,
hogy ne legyen semmi bajunk.Egy ölelést ad, és olyan lesz ez az
érzés, mintha semmi baj nem lett volna. Barát az aki szeret
minket, nem ver át, segít nekünk. Az ilyen emberek az igaz
barátok.
Ha
végre önmagadra találsz, nem állítom, hogy mindenki rajongani
fog érted. Akik az álarcaidért "szerettek", akik azért
kedveltek, mert kényükre - kedvükre használtak téged, akik azt
mondták, hogy önző vagy, ha valamit megtagadtál tőlük: le
fognak válni rólad. ÖRÜLJ NEKI! EDDIG SEM LETT VOLNA RÁJUK
SZÜKSÉGED. NEKIK VOLT SZÜKSÉGÜK RÁD. Lehet, hogy hirtelen űr
lesz körülötted, de ettől ne félj. A sors, az élet, az Isten,
nevezd, ahogy akarod, olyan embereket küld majd, akik őszintén
kötődnek hozzád. Mindenféle szerepjáték nélkül. S ez az egyik
legnagyobb dolog, amit elérhetsz az életben: az őszinte
kapcsolatok!!!
~AZ
ÖLELÉSED- számomra fontosabb, mint gondolnád. Nagyon sokat jelent
az, mikor magadhoz húzol és csak ölelsz, ölelsz végtelennek tűnő
másodperceken át. Ilyenkor mindig mosolyog a szívem. Ha valami
akkor éppen fájt, az elmúlik. Ami sebet hagyott maga után az
nyomtalanul begyógyul és nem marad más... csak a boldog pillanat.
Te és Én, egymás karjába fonódva.
Téved,
aki azt hiszi, hogy az előjáték a szex előtti pár perc
simogatásban rejlik. Előjáték az egész közös élet. Minden
együtt töltött perc meghatározza, hogy milyen lesz a szeretkezés.
Ahogy egymásra néztek, amit egymásnak jelentetek. Amennyire
feltudtok nézni egymásra. Ahogy együtt pucoljátok a krumplit az
ebédhez, és a férfi átöleli a nőt, miközben ő keveri az ételt
a tűzhelyen és belecsókol a nyakába. És nem tudnak elmenni
egymás mellett, hogy meg nem érintenék egymást és még a kapuból
is vissza rohannak egy utolsó csókért: ez az előjáték.
Imádok
belefeszülni az öleléseidbe, magamba szívni az illatod,
karjaiddal betakarózni, érezni, hogy mellettem vagy, becsukni a
szemem és belefeledkezni a pillanatba, veled együtt venni a
levegőt, érezni hogy biztonságban vagyok, hogy megszűnik a világ
körülöttem, hogy nincs más, csak ketten létezünk.
2013. május 14., kedd
Már
nem vagyok szerelmes beléd. Egyszerűen csak megmaradtál olyan
emberként a szívemben, aki a mai napig fontos nekem. Akitől örülök
az ölelésnek, ugyanúgy, mint akkor. Akitől jól esik, ha csak úgy
megpuszil. És akitől a mai napig elhallgatom, csupán baráti
szeretetből, azt a szót, hogy "szeretlek". ♥
Ott
kezdődik, hogy ránézel. Egy pillanat elég ahhoz, hogy úgy
gondold "aranyos". Egy újabb pillantás elég ahhoz, hogy
úgy érezd "bejön". Egy perc elég ahhoz, hogy elkezd
magad győzködni, hogy ez nem olyan ... Ez más, nem úgy érzel.
míg győzködöd magad, elkezdesz álmodozni róla. Míg álmodozol,
teljesen belefeledkezel, és onnantól kezdve mindegy, hogy hol,
hogyan látod, mindig érezni fogod a pillangókat a gyomrodban ...
És egy szó elég ahhoz, hogy mindezt összetörje. És te csak
tovább győzködöd magad.♥
Ha
az ember szeret: fél. Ha fél, bemagyaráz magának dolgokat. Ha
bemagyaráz magának dolgokat, elhiszi a téves gondolatokat. Ha
hisz, szomorú lesz. S ha boldogtalan lesz, rossz tetteket visz
végbe. Nem azért jutnak eszembe ezek a hülye dolgok, mert kinézem
belőled, hanem azért, mert szeretlek és félek. Félek, hogy egy
nap eltűnök a szívedből. Félek, hogy egy nap, mikor felkelsz, ez
jut eszedbe: nem akarom.
Talán
elfelejtetted, mennyit jelentettem neked? Hogy miket mondtál nekem?
Semmi nem maradt meg abból, ami kettőnk közt volt? Tagadhatod,
harcolhatsz ellene, de én tudom, hogy mikor meglátsz, neked is egy
űr tátong a szívedben. Elrontottuk, és mindkettőnknek fáj.. De
mosolyogjunk, és tegyünk úgy, mintha nem bántana. Csak így
érhetjük el, hogy a másiknak minél jobban fájjon.. Valaha
mosolyt akartunk csalni egymás arcára, most viszont könnyeket a
másik szemébe.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)