azért fényképezünk , mert nem tudunk beletörődni , hogy minden elmúlik , hogy lehetetlen megismételni egy már átélt pillanatot .  

Az, hogy szeretjük egymást, nem téma köztünk, sose mondjuk, mert úgy vagyunk vele, hogy szavak nélkül is tudnunk kell. Fontosabb, hogy tudjunk együtt nevetni, tudjunk sokat beszélgetni és mindig számíthassunk egymásra. Ezek nélkül mondogathatnánk egymásnak, hogy "szeretlek", egymilliószor is naponta, nem lenne mögötte semmi.

Miért szeretjük a szomorú történeteket? Miért sírunk néha színházban, moziban? Mert élvezzük, hogy ami szép: elmúlik. Az élet nagy pillanataiban van valami megható, a legnagyobbakban pedig megrendítő. Ne fojtsd el magadban a szomorúságot, és ne szégyelld a könnyeidet, mert azok a legemberibbek bennünk.  

Ő sokkal inkább én, mint jómagam. Bármiből van is a lelkünk, az övé s az enyém egy.

" Az ölelés egy apró jelzés... a szerelemben: kezdeményezés, a barátságban: ragaszkodás... Lehet kedves, szomorú, boldog, bolond, de kétszínű sosem. Mindig érezni fogod ki miért adja... "

..már nem is azon járt az agya, hogy ő a világ legboldogtalanabb embere, hanem az, hogy van mellette valaki, aki sosem fogja otthagyni. Erre mindig rá kell döbbenni, még akkor is, ha nagyon szerelmesek vagyunk és az a bizonyos személy az egész világot jelenti nekünk. De sosem szabad elfeledkeznünk azokról, akik sokkal régebb óta ott álltak az oldalunkon, ma is ott állnak és fognak is, mert ők nem tűnnek el álomszerűen. Csak vannak, csendben, megértéssel és szeretettel. Nem bántanak, nem szólnak, nem szidnak, nem mennek el. Barátoknak nevezzük őket..

"A lelkednek van egy része, amit bár lehet, hogy nem érzel

mindig, de ott van. Olyan, hogy felkelsz, dolgozol, alszol,

barátokkal vagy, szóval éled az életed, de semmi. Nem

érzed, nem fáj. Aztán történik valami, te meg

összeroppansz. Azt hiszed, hogy nincs baj, aztán meg

kiderül, hogy mégis. Mégis van mélypont, mégis van

gyengeség, mégis van valami, ami fáj még akkor is, amikor

azt gondolod, hogy minden a legnagyobb rendben. Néha
csak sajogat, máskor meg beleőrülsz, annyira fáj. Nem
látod mindig, de vannak percek, amikor érzed. Érzed, hogy
beleszakadsz, na olyankor semmilyen hit sem képes
áttörni a fájdalmat, csak az, ha szembenézel vele. Az
érzésekkel. A fájdalommal, azzal, hogy mi bánt, és
megéled, feldolgozod, átéled."

Ezt azoknak, akik mindent megtesznek, hogy elég jók legyenek mindenkinek, akik órákat töltenek idézetek olvasásával, hogy megtalálják a megfelelőt, akik tucatszor meghallgatják ugyanazt a zenét, mivel a dalszöveg olyan sokat jelent, akik sokkal többet érdemelnek, mint amennyit kapnak és akik hajlandóak érte küzdeni és akiknek a kívánsága hullócsillagkor elpazarolódik egy olyan emberre, akit ez sosem fog érdekelni.

Számtalanszor rajtakaptam magam, hogy (...) nézem, bámulom, csaknem beiszom szememmel, mintha most kellene retinámra égetnem, mindörökre megjegyeznem őt. Most, mielőtt elveszítem.

Nem létezett más, csupán ő meg én, a szél, a tenger moraja, és a gyönyör, hogy a karjában lehetek. Mintha egész életemben csak arra vártam, csak azért éltem, álmodtam, aludtam, ettem és lélegeztem volna, hogy e pillanat ütötte résen át kikukucskálhassak az élet végtelen folyamából. Még ha száz évig élnék is, az sem érne fel ezzel a röpke, időtlen élménnyel.

Szerintem a szerelemnek semmi köze az időhöz. Beleszerethetsz valakibe az első pillanatban, de az is lehet, hogy csupán egy év múlva. Ez csak úgy megtörténik... mindig a maga idejében.

Szembejött az élet, mondom is neki, hová rohan, miért siet oly nagyon, ugyan, igyunk már meg egy kávét, ha már így összefutottunk.

Úgy sétálni egy este kart a karba, hogy a kirakatok fénye néha megvilágít, a lámpa alatt nem állni meg, a léptek összecsengnek kényelmesen, igazodni sem kell, mert neki is pont úgy jó, koppanni a cipőknek, vagy csoszogva, szinte lustán ringani a járdán, együtt menni, lenni az együtt kedvéért, minden jobb dolgunkat félretéve, talán fecsegni könyvekről, vagy hanyagul szapulni politikát, lelkesedni valami semmiségen, terveket szőni (repülőszőnyeg), vagy hallgatni utcazajt, vagy hallgatni, hallgatni az én kedvemért, a kettőnk kedvéért. Az volna jó.

Szerelmes vagyok a szomorú szemeidbe, és minden vágyam, hogy felvidítsalak, és lehet, hogy akkor, ha vidámabb szemed volna, kiszeretnék belőled, ettől újra szomorú volnál, s újra beléd szeretnék.

Megpróbáltam élni, élni az életet, de nem tudtam, az élet győzött felettem, legyőzött, vesztettem. Talán nem vagyunk egymásra jó hatással, az élet és én.

Úgy kell vágyni néha, mint egy falat kenyérre. Ilyenkor másnak nincs is értelme, csak önmagában a vágyásnak. A tárgy mellékes, az idő begörbül, a Végzet az ablakpárkányon könyököl és elhalványul, a hajszálrepedések csigavonalakká rendeződnek a falon, és akkor semmit, de semmit nem lehet, sőt nem szabad csinálni. A cselekvés a legdurvább megsértése a vágynak.

Néha az is elég, ha valakire gondolunk. Ha tudjuk, hol van és mit csinál, és a lelki szemünkkel látjuk. Arra való az emlékezet és a képzelet. Hogy elő tudd varázsolni. Ez a varázslat...

Egyesek szerint a fénykép rosszul szolgálja az emlékeket, merev formába öltözteti őket, mint amit a Jégkirálynő pálcája fagyasztott jéggé. A tudat nem lát a kimerevített arckifejezések és fagyott pózok mögé, a többi meg elhalványul. De mi van, ha ezzel a "többivel" együtt minden el volt zárva, és egyetlen kép láttán fordul meg a kulcs a zárban?

A boldogság bennünk kezdődik, pontosan akkor mikor megtanulunk szeretni. 

Vannak olyan csókok, melyeknek meg kell történnie. Mindegy mikor, de fel kell abból a kötelékből oldoznunk egymást. Sokszor már semmit nem jelent, mert csak egy régi vágy törte magának ezt az utat ide. Pont ide kellett találni. Az idő relatív. Mindegy mikor történik meg, de létre kell jönnie.

Már akkor is túl késő lett volna egymást szeretni, mikor még miénk volt a világ.

Éveken át tanultam, hogyan ne szeressük meg egymást. Tanultam, de képtelen voltam elsajátítani... / Úgy tűnik, van ami örök. Mindegy ki mellett. Mindegy hogyan. Sodródni nem csak előre lehet. A játszmák, mindig játszmák maradnak. A szereplők változnak. Te általában maradsz. Rosszabb esetben elfogadod amit kapsz. Még ha ismétlődik is, még ha látod, hogy nem is igazán vezet sehova. A magányosok társadalmába vágtatunk bele éppen. Mindenki. Te is, én is. Érzelmekről lassan már csak a könyvekből olvasunk. / ne szeress meg inkább. Úgy mindenkinek könnyebb.

Hazudj bármit az életről, hogy kevésbé fájjon...

A félelem mindenhova követ. Nem tudok elbújni, nem vághatom arcon. Nem kiabálhatok vele. Nem csukhatom be a szemem. Bár néha csak ennyi jut, hallgatom a szívem dobogását, érzem ezt a forróságot a szívemben, ami belőled terem. Ami miattad van. Akkor percekig nem félek.

Az élet legnagyobb ajándéka, ha van kit szeretned, hiába állsz vesztésre, hiába nagyobbak a fejed fölött összecsapó hullámok, mint amivel elbírnál. Látod a csónakot, amiben ülsz. Látod, hogy semmire nem elég. Csontjait szilánkosra töri a vihar. Mégis. Van kit szeretned, és akkor belül akár csak egy pillanatra is, de béke lesz és menedék. Szóval legyünk hálásak mindenért.

Az agyam tudja, hogy kihasznált. Két éjszaka voltam neki. A szívem szépít. Az agyam napi szinten kussoltatja be. Mégis...

"Talán sohasem fogják megtudni, hogy fázott a szívem ha mellettem ültek. Hogy didergett a félelemtől, hogy vajon szabad-e többet érintenem, szabad-e jobban szeretnem."

Az utóbbi időben.. Volt minden. Voltam boldog, szomorú, kiégett, üres, hiperaktív, szerencsés, szerencsétlen, sajnálkozó, nagyképű, nemtörődöm, felelőtlen, gonosz, szívtelen, vak, önző, követelőző, és még sok más. Nem bántam meg semmit. Boldog voltam, hiszen ismét minden úgy látszott, rendbe fog jönni. De ugyan már! Nem is értem, hogy képzelhettem ilyet. Nem hiszek semmiben sem. Senkiben sem. Csak élni szeretnék. Elegem van a sok sötétségből, az emberekből, a hazugságaikból, a nemtörődöm viselkedésükből, hogy mindenkinek csak saját maga számít, hogy mindenki megváltozik, és a többi.. Nem érdekel. Nem akarok szomorú lenni, nem akarok még többet bőgni emberek miatt. Nem is itt kellene lennem. Nem akarok üres lenni, nem akarok aggódni, nem akarok szívtelen lenni többször, én boldogan akarok élni, ameddig tehetem...

Visszafogni magad, amikor bánt valami, és nem hisztériázni, amikor fáj - ilyen a tökéletes nő.

Tudod mit vettem észre? Van, amikor félünk a szerelemtől. Félünk, hogy megbántanak, hogy nem vagyunk elég jók, hogy szerelembe esünk, és nem lesz ott senki, hogy elkapjon minket. Félünk attól, hogy elhagynak, és jön majd valaki jobb, aki majd helyettesít minket... a féltékenységtől. Annak ellenére, hogy félünk tőle, mégis keressük. Miért? Mert nincs jobb érzés annál, hogy van valaki, aki elmondja nekünk, hogy mennyire szeret minket, és tényleg jelentünk neki valamit. Ez egy keserű érzés, mégis mindannyian akarunk belőle egy kicsit ♥

a sírás azt jelenti, hogy őszinték vagyunk.

megfutamodtál minden fontos dolog elől az életedben, mert ez egyszerűbb volt, mint maradni és megélni...

A barát olyan mint egy család. Van hogy veszekszünk, de van hogy nem. A barátra mindig számíthatunk. De csak a legjobbra. A legjobb barát, minket mindig ki segít, mindig megvigasztal,és mindig mosolyt csal az arcunkra.A barátunk mindig arra törekszik, hogy ne legyen semmi bajunk.Egy ölelést ad, és olyan lesz ez az érzés, mintha semmi baj nem lett volna. Barát az aki szeret minket, nem ver át, segít nekünk. Az ilyen emberek az igaz barátok.

Ha végre önmagadra találsz, nem állítom, hogy mindenki rajongani fog érted. Akik az álarcaidért "szerettek", akik azért kedveltek, mert kényükre - kedvükre használtak téged, akik azt mondták, hogy önző vagy, ha valamit megtagadtál tőlük: le fognak válni rólad. ÖRÜLJ NEKI! EDDIG SEM LETT VOLNA RÁJUK SZÜKSÉGED. NEKIK VOLT SZÜKSÉGÜK RÁD. Lehet, hogy hirtelen űr lesz körülötted, de ettől ne félj. A sors, az élet, az Isten, nevezd, ahogy akarod, olyan embereket küld majd, akik őszintén kötődnek hozzád. Mindenféle szerepjáték nélkül. S ez az egyik legnagyobb dolog, amit elérhetsz az életben: az őszinte kapcsolatok!!!

Újabb hónap, újabb évek, újabb mosolyok és könnyek, jön majd új tél, s lesz még új nyár, de olyan barát, mint te, sosem lesz más! 

~AZ ÖLELÉSED- számomra fontosabb, mint gondolnád. Nagyon sokat jelent az, mikor magadhoz húzol és csak ölelsz, ölelsz végtelennek tűnő másodperceken át. Ilyenkor mindig mosolyog a szívem. Ha valami akkor éppen fájt, az elmúlik. Ami sebet hagyott maga után az nyomtalanul begyógyul és nem marad más... csak a boldog pillanat. Te és Én, egymás karjába fonódva. 

Téved, aki azt hiszi, hogy az előjáték a szex előtti pár perc simogatásban rejlik. Előjáték az egész közös élet. Minden együtt töltött perc meghatározza, hogy milyen lesz a szeretkezés. Ahogy egymásra néztek, amit egymásnak jelentetek. Amennyire feltudtok nézni egymásra. Ahogy együtt pucoljátok a krumplit az ebédhez, és a férfi átöleli a nőt, miközben ő keveri az ételt a tűzhelyen és belecsókol a nyakába. És nem tudnak elmenni egymás mellett, hogy meg nem érintenék egymást és még a kapuból is vissza rohannak egy utolsó csókért: ez az előjáték.

IGAZÁBÓL A- legidiótább ember vagy akit ismerek.. EZ AZ, AMIÉRT ANNYIRA ILLESZ HOZZÁM! 

~IGEN! Ő A BARÁTOM!- Nem csak azért, mert azt mondja, szeret, hanem mert BEBIZONYÍTOTTA is!

Imádok belefeszülni az öleléseidbe, magamba szívni az illatod, karjaiddal betakarózni, érezni, hogy mellettem vagy, becsukni a szemem és belefeledkezni a pillanatba, veled együtt venni a levegőt, érezni hogy biztonságban vagyok, hogy megszűnik a világ körülöttem, hogy nincs más, csak ketten létezünk.

az emberek olyan ostobák ! van valamijük , ami mindennél többet ér , és alig vigyáznak rá . eldobják maguktól az életet akár pénzért , akár zacskóba csomagolt porokért , akár egy idegen elragadó mosolyáért ...

Már nem vagyok szerelmes beléd. Egyszerűen csak megmaradtál olyan emberként a szívemben, aki a mai napig fontos nekem. Akitől örülök az ölelésnek, ugyanúgy, mint akkor. Akitől jól esik, ha csak úgy megpuszil. És akitől a mai napig elhallgatom, csupán baráti szeretetből, azt a szót, hogy "szeretlek". ♥

- miért vagy szomorú?

- mert nem értem a kapcsolatunkat. néha úgy érzem, hogy barátok vagyunk. valamikor úgy, hogy többek vagyunk, mint barátok, de néha úgy érzem, mintha csak egy idegen lennék számodra.

Ott kezdődik, hogy ránézel. Egy pillanat elég ahhoz, hogy úgy gondold "aranyos". Egy újabb pillantás elég ahhoz, hogy úgy érezd "bejön". Egy perc elég ahhoz, hogy elkezd magad győzködni, hogy ez nem olyan ... Ez más, nem úgy érzel. míg győzködöd magad, elkezdesz álmodozni róla. Míg álmodozol, teljesen belefeledkezel, és onnantól kezdve mindegy, hogy hol, hogyan látod, mindig érezni fogod a pillangókat a gyomrodban ... És egy szó elég ahhoz, hogy mindezt összetörje. És te csak tovább győzködöd magad.♥

Néha csak ki kell radíroznod az üzeneteket, ki kell törölnöd a számokat, és tovább lépni. Nem kell elfelejtened, hogy mit jelentett számodra az a személy; csak el kell fogadnod, hogy többé ők már nem ugyanazok az emberek.

Erre valók a testvérek. Hogy szekálják egymást, hogy megnehezítsék egymás életét. A gyerekek ebben nőnek fel, és ettől edződnek meg. Ez adja az alapot a felnőtt élethez. ♥

Minden egyes félbehagyott dühös mondat mögött a megbántottság húzódik.

Ha az ember szeret: fél. Ha fél, bemagyaráz magának dolgokat. Ha bemagyaráz magának dolgokat, elhiszi a téves gondolatokat. Ha hisz, szomorú lesz. S ha boldogtalan lesz, rossz tetteket visz végbe. Nem azért jutnak eszembe ezek a hülye dolgok, mert kinézem belőled, hanem azért, mert szeretlek és félek. Félek, hogy egy nap eltűnök a szívedből. Félek, hogy egy nap, mikor felkelsz, ez jut eszedbe: nem akarom.

Talán elfelejtetted, mennyit jelentettem neked? Hogy miket mondtál nekem? Semmi nem maradt meg abból, ami kettőnk közt volt? Tagadhatod, harcolhatsz ellene, de én tudom, hogy mikor meglátsz, neked is egy űr tátong a szívedben. Elrontottuk, és mindkettőnknek fáj.. De mosolyogjunk, és tegyünk úgy, mintha nem bántana. Csak így érhetjük el, hogy a másiknak minél jobban fájjon.. Valaha mosolyt akartunk csalni egymás arcára, most viszont könnyeket a másik szemébe.

Amikor két ember kapcsolatba lép egymással, akkor mindkettejüknek engedni kell egy kicsit. Olyan ez, mint az adok-kapok.