Egymásra hangolódva élni az életet, amibe senki sem tud beavatkozni. Láthatatlan szállal kötődni egymáshoz, nincs is ennél jobb. Mert legyetek 2000 km-re egymástól, ugyanúgy érezni fogjátok a másikat. A mozdulatait, a gondolatait, ebbe pedig senki sem zavarhat be.

Néha csak feladnám és tovább sétálnék, választanék egy másik életet, egy egyszerűbbet, kevesebb meglepetéssel és kihívással, aztán meg belegondolok, hogy az a vesztesek játszmája, aztán meg pofozom magam, hogy miért vesztesezem le azt, aki ácsorog, hisz én is azt teszem. Aztán meg ismét jár az agyam, és beugrik, hogy de nem is, mert haladok ám előre, fogják a kezemet, csak minden úgy összefolyik. Olyan nagyon. Nem is értem. Mindenesetre nyugtat, hogy a legjobb tanulók kapják a legnehezebb leckéket.

… A búcsú olyan, mint a halál. Mi garantálja, hogy újra láthatod a másikat? … valahol mélyen mégis szentül hiszel benne, hogy az a gép, ami elvitte, egyszer vissza fogja hozni…

Becsüld meg azokat, akiket szeretsz. Nagyon. Figyelj oda rájuk, törődj velük, adj meg nekik mindent. Szeretetet, törődést, odafigyelést, hiszen sohasem tudhatod, hogy mikor látod őt utoljára.

Megérintesz, érzem. Rám nézel, tudom. De ha mondod, nem biztos, hogy mindig értem...

Van úgy, hogy nem érzel semmit. Legalábbis ezt gondolod. Mintha semmi sem lenne benned. Pedig van. Méghozzá túl sok érzés. Annyi, amennyivel képtelenség lenne elbírni.

Talán ezt rontják el a legtöbben: ragaszkodnak valakihez, aki már rég nem az a valaki, akibe beleszerettek.

Ott akarok melletted lenni, mikor reggel van, csak nézni, mikor nyújtózol egy nagyot, ásítasz, és félálomban megölelsz, s hozzám bújsz. Mindezt ébren. Éberen akarom végignézni. Majd kiszáradt száddal, gyengéden adsz egy puszit a homlokomra, és a fülembe durmogsz, mint egy maci. Ott akarok lenni melletted, mikor kijössz a zuhany alól és vizes, félig pucér testeddel mögém állsz, és a nyakamat puszilgatod, mikor én a kávét csinálom a reggeli zűrzavarban. Ott akarok lenni melletted, miközben elmész és nézni akarom, ahogyan becsukod az ajtót. Ott akarok lenni melletted, mikor hazajössz, megölelsz, és elmondod, hogy milyen volt a napod. Ott akarok lenni melletted és nézni, hogy miként nézel rám. Melletted akarok lenni, amikor álmosan iszod a kakaódat, miközben a TV- ben agybutító műsorokat nézünk, és hozzád bújni, akkor, amikor semmi dolgom sincs, és érezni, hogy biztonságot adsz. Biztonságot ad tested melegsége, és lágysága. Melletted akarok lenni, miközben nevetsz, és együtt akarok veled nevetni, és egymáson nevetni; egymás butaságán. Veled akarok lenni, mikor valami fáj, vagy ha megbántott valaki. Veled akarok lenni, moziba menni, eljátszani hogy hogyan ismerkedtünk meg, újra, s újra. Melletted akarok lenni minden este és reggel, melletted elaludni, hozzád bújni, "miért"- eket feltenni, mint egy 5 éves kisgyerek.

Nem akarok tőled semmit, mégis várom a pillanatot, mikor újra láthatlak... Menekülök a férfiak elől,s a végén a te karjaid közt találom magam....Mi történik velem?... Mi ez a furcsa kettős érzés?... Nem tudom, meddig élek, de ameddig még élek, meg kell tanulnom, milyen az, amikor az ölel magához,akinél ott felejtettem a lelkemet... 

Hálás vagyok mindenkinek, aki valaha szétszedett, mert ezzel lehetőséget adott arra, hogy újra meg újra szembenézzek magammal. Kötelességemnek éreztem, hogy megtaláljam, azt aki vagyok.

Íme egy lista azokról, amiket nem tanítanak az iskolában: nem tanítják meg, hogy hogyan kell szeretni valakit, vagy hogy hogyan legyél híres, hogyan legyél gazdag.. Nem tanítanak meg arra, hogyan sétálj el valakitől, aki csak kihasznál és nem tanítanak meg arra se, mit mondj egy haldoklónak. Néha úgy érzem, az iskolában nem tanítanak semmi igazán fontosat.

~ AKKOR JÖSSZ RÁ , hogy mennyire szeretsz valakit, mikor felmerül a pillanat, hogy talán elveszítheted. Mikor ott van veled, vannak olyan percek, órák, napok, hetek, hogy tudomást sem veszel róla, vagy éppen nem adod meg neki a kellő tiszteletet. Mikor számtalanszor elmondja, hogy vigyázz magadra, s minden erejével azt próbálja neked bizonyítani, hogy te vagy a mindene, nem érdekel, mert tudod hogy ott van, s mindig ott lesz. Igen..ott lesz..csak nem mindegy, hogy mikor és hogyan. Figyelj arra, hogy olyan emberekkel legyél, akik szeretnek! Még ha hibáznak is..senki sem tökéletes, minden embernek vannak hibái, de ha téged elfogadnak így, te is fogadd el őket! ♥

~ NEM AZ a lényeg , hogy mennyire régi egy dal , hanem az , hogy mit jelent számodra .

Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt... ♥

Mindig van olyan, aki marad, és olyan is, aki elmegy. Ez másokkal is így van. Ha senki sem tenne semmit, csak azért, mert fél az elválástól, mi lenne? (...) Embernek lenni azt jelenti, hogy képesek vagyunk ezzel a bánattal együtt élni. Ez a szeretet, és az emlékek és az emlékezés. Ha csak ezek egyike is megvan, az erőt adhat ahhoz, hogy tovább élj. Ha ezek közül egy sincs, akkor nem leszel képes tovább élni.

Létezik igaz szerelem! Olyan amitől elég erőt kapsz, hogy több legyél és ne kevesebb. Amitől úgy érzed semmi sem lehetetlen. Azt akarom, hogy tudd van ilyen és várd ki, amíg rátalálsz.. :)

Félek, hogy egy napon kisétálsz az életemből és nem hagysz mást nekem, csak óriási ürességet. Félek, hogy nem lesz kihez fordulnom, amikor problémám akad, hogy nem lesz kihez hozzábújnom, ha félek. Szívem egyszerűen megszakadna, ha abban a tudatban kellene élnem, hogy nem érinthetlek többet. Az, amikor hallhattam a hangod, megnyugvást jelentett számomra. Mellkasodon fekve éreztem az illatod, hallottam a szíved dobbanását annál nagyobb csodát még azelőtt sohasem éltem át. Nincs még egy olyan ember, akire ennyire nagy szükségem lenne. Nálad jobban senki sem ismer. Úgy vélem, jelenleg nincs nálam boldogabb ember a Földön, és ezt Neked köszönhetem. Egyedül Neked. Nagyon szeretlek! ♥

Az élet nem olyan, mint egy könyv, mert nem rakhatjuk félre, hogyha elfáradunk vagy megunjuk. !!

A veled töltött idő ráébresztett arra, mi hiányzott eddig az életemből. Minél többet vagyunk együtt, annál inkább veled képzelem el a jövőt. Ezt korábban senkivel kapcsolatban nem éreztem! Sőt, lehet, hogy nem is fogom. Mielőtt megismertelek, soha nem voltam szerelmes! Bolond lennék, ha nem küzdenék érted! ♥

Gyenge vagyok töriből, de arra emlékszem, amikor először láttalak. Nem vagyok kémiazseni, de azt még én is tudom, mi játszódik le bennem ha mosolyogsz. Rossz vagyok földrajzból, de el tudom mondani, hogy itt élsz bennem. Nem vagyok se nagy író, se költő, de azt talán ki tudom fejezni, mennyire imádlak... :)

Vannak olyan emberek, dolgok, amik soha nem lehetnek a mieink. Csak vágyhatsz rá, epekedhetsz utána, csak nézheted sajgó szívvel, ahogy rád mosolyog egy fakó fényképről, és ahogy más kezét fogja. Tudod, nagyon jól tudod, hogy lehetetlen az, hogy egyszer talán újra találkozzatok, és a tiéd lehessen. Tudod, hogy nem lehet a tiéd, mert elérhetetlen. Nem szólsz, csak szépen..lassan.. beletörődsz.

"Lépj a rajtvonalhoz, aztán start!

Hogyha megérint az érzés, az mindörökké tart."

Az igazi szerelem az, ha az ember nem érez kísértést a hűtlenségre.

Én itt vagyok és várok rád...

~ Secret Lady ~

Csak álltam némán az ajtó előtt, és vártam.. vártam valakire, aki már- azt hiszem -, soha többé nem jön el. 

Mégis reménykedtem, hogy megmozdul a kilincs, kinyílik az ajtó, és ő fog ott állni. Ahogy telt az idő, egyre reménytelenebbül vártam, lehajtott fejjel, megtört szívvel. Mikor zajt hallottam, újra felcsillant a szemem, reményekkel teli szívvel bámultam az ajtóra. Fájdalommal a szívemben, és könnyekkel a szememben vártam, és éreztem, hogy rohant az idő. Mégsem jött senki. Egy nap elkezdtem távolodni az ajtótól, egyre messzebb kerültem, és egyre halkabban hallottam a kinti zajokat, és nem reméltem már, hogy te jössz be az ajtón. Már az ajtó is egyre kopottabb volt, megvénült az idő során. Egy nap már nem néztem az ajtóra. Szívem reménytelenül állt félre, megértette, hogy csupán az emlékeiben fogja újra látni a nyíló ajtót, és azt, hogy te állsz mögötte! Eljöttem hát, de a szívem egy része még mindig vár, csak vár, ott, a régi kopottas ajtónál... 

Lassan kezdek hozzá szokni ehhez az ürességhez amit nélküled érzek... Elfogadtam, hogy csak álmaimban szoríthatlak magamhoz, mert most távol vagy, mert most nem vagy velem... Csak egy kérdés; mikor látlak újra? Csak egy válasz; nem sokára!
Mindennél jobban hiányzol, már nem tudok többet várni, már nem tudok mosolyogni, hogy ne tudjon fájni... Nélküled nem telnek a percek, nem tudom meddig bírom még... Lehunyom a szemem és alszom még... (...) Felébredek és te még mindig nem vagy itt... Felébredek, látom s a szívem könnyezik... ! 

Plus que ma propre vie ♥

Vajon tudsz-e a pillanatban, bátran szeretni? Nem holnap, nem valamikor majd, hanem most. Úgy, ahogy azt holnapután tennéd, amikor már biztosan késő lenne. Amikor már nem hozhatod vissza őt, mert egyszerűen túl késő. Ugyan még idejében el mered-e mondani neki, hogy szereted? 

Sajnos törvényszerű, de az élet egy hullámvasút: van, hogy száguld, izgalmas, van, hogy azt hiszed kiesel belőle, és az sem kizárt, hogy a tetejéről belátod az egész várost, és elhiszed, hogy az élet gyönyörű.

Lehetsz a játékszere, de az nem biztos, hogy elég lesz neked. Lehetsz egy a sok közül, de te nem egy akarsz lenni, hanem az egyetlen. És mégis. Szabadságot akarsz, és flörtöket. Gondtalanságot és örömöt. Boldogságot és harcokat. Azt akarod, hogy ő legyen a játékszer –nem pedig te.

Amikor igazán boldog vagy, az olyan érzés, amit ha akarnál sem tudnál leírni. Körbeírhatnád, elmutogathatnád, de nem sikerülne. 

Várni a holnapot, hogy majd akkor minden jobb lesz, mert akkor már megfelelőek lesznek a körülmények, olyan, mintha a saját sírodat ásnád ki…

Ha a szívemmel láttalak meg, akkor nagyon messze láttam benned és nagyon magasra. Olyasmit vettem észre, amin nem fogott az évek múlása. Ugye tudod, hogy csak így lehet tartós egy párkapcsolat? Ha a szívünkkel látjuk egymást. Nem elég, hogy "szeretlek". Minden szememmel tudtalak szeretni. Az érzéseimmel, érzékeimmel és az eszemmel is. Nem elég. Az is kell, hogy SZERESSELEK. Így, nagybetűvel. Ritka manapság. Nagyon ritka.

Sosem leszel egyedül. Én mindig itt leszek neked, melletted. Segíteni fogok leküzdeni a problémáidat, megoldani a gondjaidat. Felvidítani, ha szükséged lesz rá. Ezt tudd. A legjobb barátoknak ez a dolguk. Legalábbis én így vélem. Feltétel nélkül szeretlek. Nem az anyád vagyok, hogy parancsoljak neked és, hogy utasítgassalak, mit hogyan csinálj. Nem! De kötelességemnek érzem, hogy megvédjelek, mégpedig saját magadtól. Azért magadtól, mert úgy gondolom, jelen helyzetben hibát követsz el. Állj meg egy percre és tűnődj el azon, amit eddig tanácsoltam neked. Fogd fel, hogy én csak jót akarok. Neked! Nem miattam csinálom, miattad. Mert Legjobb Barát csak egy van. Mert nekem Te vagy az az egy. Mert Szeretlek! Feltétel nélkül.

~ Secret Lady ~

Állj a tükör elé, majd tedd fel a "Ki vagyok?" kérdést magadnak, válaszolj rá, és kérdezd meg újra, meg újra, és játszd ezt 5 percen keresztül. Megdöbbentő lesz észrevenni, hogy mennyi maszkot rángatsz magadra. A neved, a munkád, a sulid, a hobbid mögé bújva éled az életet, miközben teljességgel azt hiszed, hogy az vagy te.

Nem az a kérdés, hogy letértél-e már az utadról, hanem az, hogy mikor jössz rá, hogy már rég nem a te utadon jársz. 

Mindannyian ördöglakatok vagyunk. Ki bonyolultabb, ki egyszerűbb, de akárhogy is legyen: mindenkit szét lehet szedni, bár van, akikhez csak kevesen tudják a technikát. 

Az élet az adok- kapokról szól, és nem arról, hogy beérem valami kevesebbel is. Ahogy ha másról van szó, sem érem be akármivel.

Mindannyiunk életében van egy beteljesületlen szerelem. Nem véletlenül. Mikor rátalálunk rájövünk, hogy megtaláltuk azt akit kerestünk. Akit életünk végéig kerestünk. Akit életünk végéig szeretni fogunk. És rájövünk arra, hogy mi sose lehetünk együtt. Sosem. Abban a pillanatban szétesünk. Ránk tör a sírás és órákon keresztül a padlón feküdve kisírt szemekkel meredünk magunk elé és azon gondolkozunk, hogy miért pont velünk történik ilyesmi. Hát azért, hogy megtudjuk, hogy igazán tudunk szeretni. Bármennyire is fura de a szerelem fájdalmas dolog. De egyszer jönni fog valaki aki segít túllépni rajta és talán Tőle is jobban fogod szeretni és ő pedig téged mindennél jobban. Csak rá fogsz gondolni, a szabad óráidat csak vele akarod majd tölteni. De majd ha meghallasz egy régi számot eszedbe fog jutni ő, azok az idők amikor még vele voltál. El fogsz gondolkodni azon, hogy ő vajon túllépett-e már rajtad. De ez örök titok marad. Ő már a múltad. És ne akard, hogy a jövőd legyen, mert ha belegondolsz nem hiszem, hogy a jövődet a padlón sírva akarod tölteni MIATTA!

Lesz egy fiú kinek nevét titkolni fogod
És ahol majd senki se lát, meg is siratod

A boldogságot választottam.
Te és én, te és én
Olyanok vagyunk, mint az égen a gyémántok.

Egy dobbanás, egy lüktetés
Egy kézfogás, egy szívverés
Még dobok a szív, még lobog a láng
Követlek Téged az éjeken át.

Így jó nekem, vedd el az eszem. Olyan rövid az élet... ♥ 

Most padlót fogtam
De újra a magasban leszek
Ezek most nehéz idők
De én kitartónak születtem ♥

Felkelsz, rohansz, lefekszel. Égeted életed gyertyáját. De vajon van értelme? Ad-e fényt, vagy csak pusztul, fogy? Nem lehet mindig így élni: csak menni, menni, semmivel nem törődni, semmire nem gondolni, elnyomni az érzést, a hiány érzését. Nem, nem lehet így leélni egy életet. Vagy csak lelkileg megnyomorodva. De az nem élet. Az csak lét.

Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.

A karácsonyi szeretet, amit szívből kaptál, nem maradt benne a jókívánságokban. Az életre kelt, beléd költözött, és minden nap veled lesz. Nem vagy egyedül. Ez a szeretet minden ébredésnél vár, megfogja a kezed, elkísér az utcán, vásárol veled a boltban, és veled együtt dolgozik, végzi a feladatokat. Így a hétköznapok, bármit is hoznak, bármit is teszel, ünnepnapokká válnak.

A lélek levegője a szeretet. Nem látjuk, mégis érezzük. Lelkünk magába szívja, és él. És ahogy testünk levegőjét más élőlényeknek köszönhetjük, úgy lelkünk levegőjét is. Annak köszönhetjük, aki szeret.

Van a szeretet... Megfoghatatlan, megzabolázhatatlan, elsöprő. Nem kérdezi, jöhet-e, egyszer csak itt áll előtted, beléd bújik, birtokba veszi szívedet, és nincs mit tenni. Próbálhatsz menekülni, elbújni, próbálhatod elkergetni, de nem lehet. Hiába kérdezed: miért pont őt választotta - nem felel. Hiába mondod neki: nem lehet - hallgat. És szeret. Szeret tovább. Szereti őt, akit választott. Akaratod, eszed, próbálkozásaid ellenére.

Amit megvehetsz, csak tárgy marad: nyugalmat nem ad. Nem tudsz szólni hozzá, nem küld üzeneteket lelkéből. Néma, üres, hűtlen. Nem kötődik hozzád, nincs rád szüksége. Csak van. Nem bízhatsz benne, nem lesz támaszod. Nem lesz pont. Sem biztos, sem bizonytalan. Semmilyen. Nem lesz társa a lelkednek, a szívednek. Mert annak csak egy másik szív, egy másik lélek lehet a társa.

A reménytelenül hosszú perceket, napokat, hónapokat, éveket csak egy módon lehet túlélni: ha hiszünk abban, amire, akire várunk. S közben az idő szeretetté alakul, és a percek múlásával egyre növekszik.