Olyan vagy nekem, mint a fogyókúrában a jojóeffektus.. Amikor sikerül továbblépnem, visszajönnek a "kilók, vagyis visszaszivárogsz az életembe te is. Miért van ez, mondd, miért?! Nem kérek sokat azzal, ha azt szeretném, végre nyugodt lehessek afelől, hogy boldogok vagyunk, külön, ha már együtt nem lehetünk azok. Vagy talán lehetnénk, csak már nem akartunk. Te sem, én sem. Mégsem lépünk tovább. Én a te mindennapjaidat forgatom fel olykor, akaratomon kívül, s te az én napjaimat rázod fel. Egy parányi részlet vagy az életemben. Talán az, ami teljessé tesz, éppen azzal, hogy hiányzik. És most újra mélypont, újra a hiány, az emlékek, a fejemben jársz újra. Nem szabadulok tőled. Nem engedsz el. Holnap talán más lesz, holnap vége a mélypontnak, egy hét múlva, vagy talán kettő, esetleg három, jön egy újabb mélyutazás. Ami szintén bizonytalan ideig tart, és bizonytalan érzelmeket hordoz magában. Már nem is tudlak mihez hasonlítani. Lehetnél mondjuk hullámvasút. Egyszer fent, egyszer lent. És persze nekem bérletem van rá, és sosem szállok le a hullámvasútról. Vagy egy álom, amiről tudom, hogy álom, de azért próbálom kihozni belőle a legjobbat, ami várhatóan nem sikerül. Esetleg egy vicc, amit az ember vagy megért, vagy nem, ami tulajdonképpen vagy vicces, vagy nem és néha lehet sértő is. Pont ilyen vagy nekem, sokszínű, sokoldalú. És olyan dolgokat hoztál ki belőlem, sőt talán még ma is, amiket nem gondoltam volna. Talán te tettél azzá, akinek lennem kell. Talán hát ezért vagy jelen a lelkemben még, hogy formálj, csiszolgass... Talán azért találkoznak útjaink időről időre, hogy azzá váljunk egymás által, akivé válnunk kell.