azért fényképezünk , mert nem tudunk beletörődni , hogy minden elmúlik , hogy lehetetlen megismételni egy már átélt pillanatot .  

Az, hogy szeretjük egymást, nem téma köztünk, sose mondjuk, mert úgy vagyunk vele, hogy szavak nélkül is tudnunk kell. Fontosabb, hogy tudjunk együtt nevetni, tudjunk sokat beszélgetni és mindig számíthassunk egymásra. Ezek nélkül mondogathatnánk egymásnak, hogy "szeretlek", egymilliószor is naponta, nem lenne mögötte semmi.

Miért szeretjük a szomorú történeteket? Miért sírunk néha színházban, moziban? Mert élvezzük, hogy ami szép: elmúlik. Az élet nagy pillanataiban van valami megható, a legnagyobbakban pedig megrendítő. Ne fojtsd el magadban a szomorúságot, és ne szégyelld a könnyeidet, mert azok a legemberibbek bennünk.  

Ő sokkal inkább én, mint jómagam. Bármiből van is a lelkünk, az övé s az enyém egy.

" Az ölelés egy apró jelzés... a szerelemben: kezdeményezés, a barátságban: ragaszkodás... Lehet kedves, szomorú, boldog, bolond, de kétszínű sosem. Mindig érezni fogod ki miért adja... "

..már nem is azon járt az agya, hogy ő a világ legboldogtalanabb embere, hanem az, hogy van mellette valaki, aki sosem fogja otthagyni. Erre mindig rá kell döbbenni, még akkor is, ha nagyon szerelmesek vagyunk és az a bizonyos személy az egész világot jelenti nekünk. De sosem szabad elfeledkeznünk azokról, akik sokkal régebb óta ott álltak az oldalunkon, ma is ott állnak és fognak is, mert ők nem tűnnek el álomszerűen. Csak vannak, csendben, megértéssel és szeretettel. Nem bántanak, nem szólnak, nem szidnak, nem mennek el. Barátoknak nevezzük őket..

"A lelkednek van egy része, amit bár lehet, hogy nem érzel

mindig, de ott van. Olyan, hogy felkelsz, dolgozol, alszol,

barátokkal vagy, szóval éled az életed, de semmi. Nem

érzed, nem fáj. Aztán történik valami, te meg

összeroppansz. Azt hiszed, hogy nincs baj, aztán meg

kiderül, hogy mégis. Mégis van mélypont, mégis van

gyengeség, mégis van valami, ami fáj még akkor is, amikor

azt gondolod, hogy minden a legnagyobb rendben. Néha
csak sajogat, máskor meg beleőrülsz, annyira fáj. Nem
látod mindig, de vannak percek, amikor érzed. Érzed, hogy
beleszakadsz, na olyankor semmilyen hit sem képes
áttörni a fájdalmat, csak az, ha szembenézel vele. Az
érzésekkel. A fájdalommal, azzal, hogy mi bánt, és
megéled, feldolgozod, átéled."

Ezt azoknak, akik mindent megtesznek, hogy elég jók legyenek mindenkinek, akik órákat töltenek idézetek olvasásával, hogy megtalálják a megfelelőt, akik tucatszor meghallgatják ugyanazt a zenét, mivel a dalszöveg olyan sokat jelent, akik sokkal többet érdemelnek, mint amennyit kapnak és akik hajlandóak érte küzdeni és akiknek a kívánsága hullócsillagkor elpazarolódik egy olyan emberre, akit ez sosem fog érdekelni.