Folyamatosan eltöprengek, hogy van-e értelme. Csak gondolkodok, mást nem teszek, de az a baj, hogy mindig oda jutok, hogy szeretem. Miért?? Bárcsak tudnám. Eddig jobban akartalak szeretni, mint most. Most nem akarlak, nem csak azért, mert nem érdemled meg, hanem mert belepusztulok, hogy nem tudok másra nézni. Hiába nézek rá akárkire, nem látok benne semmit, nem érzem, hogy meg kéne szeretnem, hogy kell. De ha rád nézek, meglátom a mindent. Annyira nem érdemled meg pedig. Annyira, de annyira meg kéne, hogy vesselek. De közben meg annyira imádlak, megőrülök érted. Még ha megcsalsz is megbocsátom, mert olyan hülye vagyok, hogy nem tudok nélküled élni. De ha tudnék se akarnék, mert mindenhogy szeretlek, bármit teszel, bármit mondasz, mindenképp oda vagyok érted!