Nem akarom, hogy tudd milyen érzés ennyire szeretni valakit, mert őrülten fáj. Neked fogalmad sem volt arról, hogy én mit érzek, de ha volt is, valószínűleg azt hitted elmúlik. Hát nem múlt el. Miután elmentél, sokáig azt hittem belehalok, hogy nem lehetsz mellettem. Aztán teltek a hetek, a hónapok, az évek és elfogadtam. Nagyjából felnőttem. Már nem az a 14 éves buta kislány vagyok, aki annyira ragaszkodott a szerelmedhez és aki azt hitte nem tud nélküled élni. Mert tud. Sok-sok idő telt el, és még mindig te vagy az első gondolatom reggelente, esténként pedig az utolsó. Nincs olyan óra, hogy ne gondoljam át, mit kellett volna máshogy csinálnom, nincs olyan perc, hogy ne juss eszembe valamiről. Az életem része vagy, mint ahogyan az életem része az is, hogy ennyire hiányzol. A mai napig beleborzongok, ha az első csókunkra gondolok, még mindig érzem az illatodat és hallom a hangodat, ahogy azt mondod "szeretlek". Én is szeretlek. Örökké.