Az utóbbi időben.. Volt minden. Voltam boldog, szomorú, kiégett, üres, hiperaktív, szerencsés, szerencsétlen, sajnálkozó, nagyképű, nemtörődöm, felelőtlen, gonosz, szívtelen, vak, önző, követelőző, és még sok más. Nem bántam meg semmit. Boldog voltam, hiszen ismét minden úgy látszott, rendbe fog jönni. De ugyan már! Nem is értem, hogy képzelhettem ilyet. Nem hiszek semmiben sem. Senkiben sem. Csak élni szeretnék. Elegem van a sok sötétségből, az emberekből, a hazugságaikból, a nemtörődöm viselkedésükből, hogy mindenkinek csak saját maga számít, hogy mindenki megváltozik, és a többi.. Nem érdekel. Nem akarok szomorú lenni, nem akarok még többet bőgni emberek miatt. Nem is itt kellene lennem. Nem akarok üres lenni, nem akarok aggódni, nem akarok szívtelen lenni többször, én boldogan akarok élni, ameddig tehetem...

Visszafogni magad, amikor bánt valami, és nem hisztériázni, amikor fáj - ilyen a tökéletes nő.

Tudod mit vettem észre? Van, amikor félünk a szerelemtől. Félünk, hogy megbántanak, hogy nem vagyunk elég jók, hogy szerelembe esünk, és nem lesz ott senki, hogy elkapjon minket. Félünk attól, hogy elhagynak, és jön majd valaki jobb, aki majd helyettesít minket... a féltékenységtől. Annak ellenére, hogy félünk tőle, mégis keressük. Miért? Mert nincs jobb érzés annál, hogy van valaki, aki elmondja nekünk, hogy mennyire szeret minket, és tényleg jelentünk neki valamit. Ez egy keserű érzés, mégis mindannyian akarunk belőle egy kicsit ♥

a sírás azt jelenti, hogy őszinték vagyunk.

megfutamodtál minden fontos dolog elől az életedben, mert ez egyszerűbb volt, mint maradni és megélni...

A barát olyan mint egy család. Van hogy veszekszünk, de van hogy nem. A barátra mindig számíthatunk. De csak a legjobbra. A legjobb barát, minket mindig ki segít, mindig megvigasztal,és mindig mosolyt csal az arcunkra.A barátunk mindig arra törekszik, hogy ne legyen semmi bajunk.Egy ölelést ad, és olyan lesz ez az érzés, mintha semmi baj nem lett volna. Barát az aki szeret minket, nem ver át, segít nekünk. Az ilyen emberek az igaz barátok.

Ha végre önmagadra találsz, nem állítom, hogy mindenki rajongani fog érted. Akik az álarcaidért "szerettek", akik azért kedveltek, mert kényükre - kedvükre használtak téged, akik azt mondták, hogy önző vagy, ha valamit megtagadtál tőlük: le fognak válni rólad. ÖRÜLJ NEKI! EDDIG SEM LETT VOLNA RÁJUK SZÜKSÉGED. NEKIK VOLT SZÜKSÉGÜK RÁD. Lehet, hogy hirtelen űr lesz körülötted, de ettől ne félj. A sors, az élet, az Isten, nevezd, ahogy akarod, olyan embereket küld majd, akik őszintén kötődnek hozzád. Mindenféle szerepjáték nélkül. S ez az egyik legnagyobb dolog, amit elérhetsz az életben: az őszinte kapcsolatok!!!

Újabb hónap, újabb évek, újabb mosolyok és könnyek, jön majd új tél, s lesz még új nyár, de olyan barát, mint te, sosem lesz más! 

~AZ ÖLELÉSED- számomra fontosabb, mint gondolnád. Nagyon sokat jelent az, mikor magadhoz húzol és csak ölelsz, ölelsz végtelennek tűnő másodperceken át. Ilyenkor mindig mosolyog a szívem. Ha valami akkor éppen fájt, az elmúlik. Ami sebet hagyott maga után az nyomtalanul begyógyul és nem marad más... csak a boldog pillanat. Te és Én, egymás karjába fonódva. 

Téved, aki azt hiszi, hogy az előjáték a szex előtti pár perc simogatásban rejlik. Előjáték az egész közös élet. Minden együtt töltött perc meghatározza, hogy milyen lesz a szeretkezés. Ahogy egymásra néztek, amit egymásnak jelentetek. Amennyire feltudtok nézni egymásra. Ahogy együtt pucoljátok a krumplit az ebédhez, és a férfi átöleli a nőt, miközben ő keveri az ételt a tűzhelyen és belecsókol a nyakába. És nem tudnak elmenni egymás mellett, hogy meg nem érintenék egymást és még a kapuból is vissza rohannak egy utolsó csókért: ez az előjáték.

IGAZÁBÓL A- legidiótább ember vagy akit ismerek.. EZ AZ, AMIÉRT ANNYIRA ILLESZ HOZZÁM! 

~IGEN! Ő A BARÁTOM!- Nem csak azért, mert azt mondja, szeret, hanem mert BEBIZONYÍTOTTA is!

Imádok belefeszülni az öleléseidbe, magamba szívni az illatod, karjaiddal betakarózni, érezni, hogy mellettem vagy, becsukni a szemem és belefeledkezni a pillanatba, veled együtt venni a levegőt, érezni hogy biztonságban vagyok, hogy megszűnik a világ körülöttem, hogy nincs más, csak ketten létezünk.

az emberek olyan ostobák ! van valamijük , ami mindennél többet ér , és alig vigyáznak rá . eldobják maguktól az életet akár pénzért , akár zacskóba csomagolt porokért , akár egy idegen elragadó mosolyáért ...

Már nem vagyok szerelmes beléd. Egyszerűen csak megmaradtál olyan emberként a szívemben, aki a mai napig fontos nekem. Akitől örülök az ölelésnek, ugyanúgy, mint akkor. Akitől jól esik, ha csak úgy megpuszil. És akitől a mai napig elhallgatom, csupán baráti szeretetből, azt a szót, hogy "szeretlek". ♥

- miért vagy szomorú?

- mert nem értem a kapcsolatunkat. néha úgy érzem, hogy barátok vagyunk. valamikor úgy, hogy többek vagyunk, mint barátok, de néha úgy érzem, mintha csak egy idegen lennék számodra.

Ott kezdődik, hogy ránézel. Egy pillanat elég ahhoz, hogy úgy gondold "aranyos". Egy újabb pillantás elég ahhoz, hogy úgy érezd "bejön". Egy perc elég ahhoz, hogy elkezd magad győzködni, hogy ez nem olyan ... Ez más, nem úgy érzel. míg győzködöd magad, elkezdesz álmodozni róla. Míg álmodozol, teljesen belefeledkezel, és onnantól kezdve mindegy, hogy hol, hogyan látod, mindig érezni fogod a pillangókat a gyomrodban ... És egy szó elég ahhoz, hogy mindezt összetörje. És te csak tovább győzködöd magad.♥

Néha csak ki kell radíroznod az üzeneteket, ki kell törölnöd a számokat, és tovább lépni. Nem kell elfelejtened, hogy mit jelentett számodra az a személy; csak el kell fogadnod, hogy többé ők már nem ugyanazok az emberek.

Erre valók a testvérek. Hogy szekálják egymást, hogy megnehezítsék egymás életét. A gyerekek ebben nőnek fel, és ettől edződnek meg. Ez adja az alapot a felnőtt élethez. ♥

Minden egyes félbehagyott dühös mondat mögött a megbántottság húzódik.

Ha az ember szeret: fél. Ha fél, bemagyaráz magának dolgokat. Ha bemagyaráz magának dolgokat, elhiszi a téves gondolatokat. Ha hisz, szomorú lesz. S ha boldogtalan lesz, rossz tetteket visz végbe. Nem azért jutnak eszembe ezek a hülye dolgok, mert kinézem belőled, hanem azért, mert szeretlek és félek. Félek, hogy egy nap eltűnök a szívedből. Félek, hogy egy nap, mikor felkelsz, ez jut eszedbe: nem akarom.

Talán elfelejtetted, mennyit jelentettem neked? Hogy miket mondtál nekem? Semmi nem maradt meg abból, ami kettőnk közt volt? Tagadhatod, harcolhatsz ellene, de én tudom, hogy mikor meglátsz, neked is egy űr tátong a szívedben. Elrontottuk, és mindkettőnknek fáj.. De mosolyogjunk, és tegyünk úgy, mintha nem bántana. Csak így érhetjük el, hogy a másiknak minél jobban fájjon.. Valaha mosolyt akartunk csalni egymás arcára, most viszont könnyeket a másik szemébe.

Amikor két ember kapcsolatba lép egymással, akkor mindkettejüknek engedni kell egy kicsit. Olyan ez, mint az adok-kapok.

A legtöbb ember nincs kész arra, hogy szembenézzen a valósággal. Miért pont én legyek az, aki szembesíti őket vele? Úgyis csak megfutamodnak előle.

Hányszor kell még padlót fognom ahhoz, hogy rájöjjek, már nincs erőm felállni? Hogy már nincs erőm felkelni és tovább harcolni az életemért? Lehetséges az, hogy az ember akkor is ráébredhet, hogy melyik úton kéne haladnia, amikor már nincs elég ereje ahhoz, hogy megmozduljon.

Minden bizalmas szó, amit egy barátnak átadunk, számára szent és azt lezárva őrzi mások szeme és füle elől. Semmi nem tudja rávenni arra, hogy visszaéljen barátja bizalmával. Ez a bizalom olyan szövetséget hoz létre a két szív között, amit a tapasztalataik alapján tanultak meg. Ez egy olyan szövetség, amely soha nem bomlik fel, amelyet soha nem szegnek meg.

Egy barát örök időkre barát, akár támaszra van szükség, akár az örömök megosztására. Akár jó, akár rossz idők járnak ránk, egy barát mindig jelen van, kész a megosztásra, a szolgálatra, a meghallgatásra, egyszerűen csak ott van.

Azt hiszem, fogalmam sincs, hogy mit csinálok, pedig szeretném tudni. Tudatában szeretnék lenni a gondolataimnak, és annak, hogy miért pont ezeket gondolom. Tudni szeretném, hogy miért csinálom azt, amit csinálok, kézben szeretném tartani a tetteimet. Tudatában szeretnék lenni érzelmeimnek, és ki is szeretném tudni fejezni azokat. Cselekednem kell. Hosszú listákat írhatnék azokról a dolgokról, amelyeket meg kellene változtatnom magamban annak érdekében, hogy jobb emberré, jobban működő emberi lénnyé válhassak. Tisztában vagyok ezzel, csak azt nem tudom, hogy valósítsam meg.

Alig kaptam levegőt, egész lényem meghajolt szépsége előtt. Szeméből őszinteség sugárzott, mosolya lecsillapította a bennem lévő nyugtalanságot. Finom vonásainak láttán meg akartam őt védeni saját magamtól. Egy pillanatra gyengédséget éreztem közöttünk.

"Ha a férfi elvesz téged szerelemből, számíts rá, hogy a kezdeti lángolás előbb-utóbb átalakul. Nem leszel elérhetetlen, és ő sem lesz az számodra. Nem lehetünk szerelmesek egymásba mindennap - egy ágyban. Viszont társak, barátok, férjek, feleségek, apák, anyák és szövetségesek, akár egy életen át is lehetünk..." (Müller Péter)

Amikor reggel kinyitod a szemed, mondj köszönetet a napfényért, és azért, hogy élsz és erős vagy. Mondj köszönetet az életedért és a létezés öröméért. Ha pedig nem látsz magad körül semmit, amiért köszönetet mondhatnál, magadban keresd a hibát.

Vannak olyan gyengéd és finom érzésű természetek, akiket valami makacsság, valami szemérem visszatart attól, hogy megnyilatkozzanak, és a szeretett lénynek kimutassák gyengeségüket, nem csak mások jelenlétében, hanem még kettesben is - kettesben még kevésbé; csak ritkán tör fel bennük a szeretet, s annál hevesebben, annál féktelenebbül, minél hosszabb ideig fojtották vissza.

Boldoggá tesz, amit csinálsz? Ha nem, akkor csinálj valami mást! Boldog vagy ott, ahol vagy? Ha nem, akkor menj máshová. Ha itt sem vagy boldog és máshol sem voltál az, akkor nem a helyet kell megváltoztatnod, hanem a hozzáállásodat.

Ő már azelőtt is az életem része volt, mielőtt még megismerkedtünk volna. Nem volt szükségünk szavakra, pillantásokból, gyengéd érintésekből és mosolyokból is megértettük egymást. Olyanok voltunk, mint két fénysugár, melyek egymás köré fonódva eggyé válnak. Érzékeim kiéleződtek, a színek színesebbek, a szagok, hangok és ízek kifejezettebbek voltak. Bővelkedtünk a gyönyörűség és öröm pillanataiban.

Tanulj meg elengedni, ahogy egy ujjadra hurkolt léggömböt szélnek eresztesz: hadd szálljon, legyen az égbolté, a felhőké. Ezt rendszerint akkor tudod megtenni, ha megpillantasz valamit, amit a léggömbnél fontosabbnak vélsz, és meg akarod fogni. Akkor a régit az útjára engeded. Észre sem veszed, hogy kinyíltak az ujjaid.

Eljön majd a nap, amikor senki szava sem tud majd letörni. Akkor már erős leszel. Nem fog érdekelni, hogy ki mit mond, hiszen egyetlen dolog lesz biztos számodra: méghozzá az, hogy neked mi az igaz. Benned mi van, számodra mi jó, meg neked mit jelent. Történhet bármi, te biztos leszel annyira magadban, hogy lásd, mi a te utad, és mi az, aminek köze nincs hozzád.

Ha el akar veszni, hagyd, hagy csinálja. Tűnjön csak el, menjen. Sétáljon olyan messzire, amilyenre csak tud. Ne is keresd. Nyugodtan hátradőlhetsz, mert ha a tiéd, vagy ha még szükséged van rá, akkor úgyis előkerül, vagy egyszerűen csak rábukkansz. Ennyire egyszerű ez.

Már sokan akarták, hogy ne legyek az, aki vagyok. Annyian, hogy talán össze sem tudnám számolni. Pont ezért éri meg haladni előre. Hiszen ha sokan akarnak visszahúzni, akkor ott valaminek lennie kell. Valami vár, mert ennyi akadály mögött csak szuper dolgok lehetnek.

Semmit nem bánok, ami történt, és csak azzal szemben van "bűntudatom", amit elmulasztottam.

Megígértük, hogy jelentkezni fogunk, nem tűnünk el. Az ember szeretné, ha minden a régiben maradna, de ha egyszer elmúlik valami, akkor nehéz úgy tenni, mintha semmi nem változott volna. Biztosan fogunk írni neki, talán egyesek többször, mások ritkábban, de az biztos, hogy a jövőben minden megváltozik, mert olyan, mint amilyen ma volt, már soha többé nem lesz. Sose fogjuk elfelejteni az együtt töltött négy évet, de elképzelhető, sőt biztos, hogy a levelek ritkábbak lesznek, végül pedig teljesen elmaradnak. Egyszerűen azért, mert továbblépünk, ezerfelé megyünk, és bár barátok maradunk, ezek az évek csupán emlékként maradnak meg.

Két dolog van, amit többnyire csak visszatekintve ismerünk fel. Az ostobaság az egyik. A másik az alkalom, amit elmulasztottunk.