Hat becsületes szolgám van, mindenre, amit tudok, ők tanítottak meg. A nevük: Mit és Miért és Mikor és Hogyan és Hol és Ki.

Ha szeretünk valakit, akkor meg kell engedni neki, hogy szabad legyen. Engedni, hogy szabadon hozzon döntéseket, szabadon éljen, ahogy ő akar, és nem úgy, ahogy mi akarjuk. Nem mindig könnyű elengedni azt, akit szeretünk, de más út nincs.

Mi egyéb a múlt, mint egy ólombilincs, amiből kötelességünk kiszabadulni?

Szerencse a keresztnevem (...). Igaz, a vezetéknevem meg Bal.

Elindult a vonat, mit is tehet ilyenkor az utazó... Áll a vonatablakban, szeretet önti el és szomorúság. Az utazásnak számomra mindig is ez volt a legszertartásosabb pillanata: elhagyni a várost... Elhagyni kicsit az életet.

Sokszor eltűrjük, hogy rosszul bánjanak velünk, csakis azért, mert annyira szeretnénk, hogy szeressenek és elfogadjanak bennünket, hogy azért bármire képesek vagyunk. Nagyon fáj, amikor rájössz, hogy nem számít, milyen keményen próbálkozol, vagy mennyire szeretnéd, hogy ez bekövetkezzen, az emberek egyszerűen képtelenek elfogadni olyannak, amilyen vagy. Azután megutálod azt az időszakot, amelyet arra vesztegettél, hogy megpróbáltál megfelelni másoknak, és elkezdesz azon gondolkodni, hogy mi lehet benned annyira visszataszító, amitől még csak el sem tudták játszani, hogy szeretnek.

A felhőket is szeresd, és gyönyörködj a viharban! Az esőt és a szürke, esővert pocsolyákat is szeresd, mint gyerekkorodban. Emlékszel, hogy szerettél tapickálni bennük anyád bosszúságára? Nagyobb öröm volt, mint ma a tengerben fürödni.

Éjjel, amíg aludtam, történt valami: vége a nyárnak. Felébredek, hallgatom a szelet, nézem a sötétbarna lombot az ablak előtt, s nem érzek semmiféle őszi bánatot. Örülök, hogy vége a nyárnak. Örülök, hogy nem hozott semmit. Örülök, hogy nem tántorodtam meg a boldogtalanságba vetett hitemben. Örülök, hogy nincsenek többé illúzióim a megoldásról. Tessék, ősz, rajta! - gondolom. Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas zsinórpadlásodról avítt színfalaidat, hullass lombot, nyögesd szeleidet, átkozz és temess! Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke. Nem védekezem. Beleegyezem. Várlak.

Nem hiszem, hogy valaha ideér egy megkésett csomagban az életem.

Néha nem tudok a szemedbe nézni. Olyan vagy, mint egy kiégett épület, aminek csak a külső falai állnak.

A sebei beforrtak. Új nap kelt fel a lelkében.

Az emberi szem tükör, csak kell tudni olvasni benne.

Legveszélyesebb fájdalmaink azok, amelyekre nem merünk emlékezni. Rettegünk, hogy szembenézzünk valamivel, ami egyszer már óriási fájdalmat okozott, s tudatalattink feketelyukába gyömöszöljük, azt remélve, hogy ott nem csinálhat bajt. így is visszajön azonban, legfeljebb álarcban, angyalarcú démonként. Egy darabig csendben lapul, hogy aztán később alattomosan ránk támadjon. A felejtés olyan, mint az orosz rulett!

Soha nem érkezett senki, aki megtanítana felejteni. Hogyan kell idegen ajtók előtt a terhet letenni. Letenni és ott felejteni.

Van, aki úgy tud fogni, érinteni, hogy azt érzem, hogy tökéletes a testem. És nem azért tökéletes, mert ilyen, vagy olyan, hanem a maga egyértelműségében, önmagáért és önmagától tökéletes. Mint egy földcsuszamlás, vagy hegygerinc, olyan nyilvánvalóan önmaga. És ahogy fog, érint, elkezd a testem élni a kezei között. Zsizsegnek az atomok és molekulák, ünnepel az egész test! Az érintés legalább olyan sokrétű, mint az írás műfajai. Történeteket lehet kibontani érintés közben.

Az emberi szív ingatag. Nincs olyan, hogy örökké. A szerelem gyűlöletbe fordul, a szenvedély közönnyé hidegül, a csalódottságból hála lesz, a neheztelés megértéssé szelídül.

Vajon mennyi idő kell, hogy elfelejtsük az illatát annak, akit szerettünk? És mikor múlik el belőlünk a szerelem?

EGY FÉRFINAK 3 kifejezést kell tudnia:

- szeretlek

- oda elmegyünk és

- ezt meg veszem neked!

Az első hibád az volt, hogy itt hagytál... a második pedig, hogy adtál egy esélyt, hogy rájöjjek, nélküled is tudok élni...

ELGONDOLKODTATÓ, hogy valaki küzdene, de nem élhet és valaki élhetne, de nem küzd..

 

      Fájdalom az, amikor a szerelmed ott van melletted, és te nem tudod neki bevallani. Fájdalom az, amikor tudod, hogy mit nem szabadna érezned, és mégsem tudsz ellene semmit sem tenni. Fájdalom az, amikor szenvedni látod azt, akiért mindent megtennél. Fájdalom az, amikor csendben maradsz, pedig kiáltanál...

Nem ismersz.. Nem tudod mire vagyok képes! Egyszerűen fogalmad sincs min mentem keresztül, mit éltem át, mit láttam és mit halottam! El nem tudod képzelni hányszor sírtam át az éjszakákat és hányszor álltam talpra a pofonok után. Hidd el, több vagyok mint amit magamból mutatok. Én is tudok ütni, sőt erősebbet mint gondolnád.. Én is tudok fájdalmat okozni és tudok szemét lenni.. Én veled ellentétben küzdöttem, harcoltam és soha nem adtam fel! Úgyhogy jól vigyázz, nézd meg kivel kezdesz, mert én nem félek a tűztől. Én játszom vele!

Hiába akarsz az 'imádni való nő' lenni, ha hagyod, hogy k*vaként kezeljenek..

Menj el, és soha többet ne is gyere vissza az életembe, mert amióta ismerlek, pokol az életem, és epekedve várom azt a pillanatot, amikor elém állsz, átölelsz, és megcsókolsz, és arra kérsz, hogy maradjak mindig melletted. De ez a pillanat soha nem jön el.

Tovább öleltem. Hagytam, hogy beszéljen, hallgattam, emlékeztem és sírtam, hogy újra nevethessen. Fekete fallá nőtt a múlt, amely közénk állt és amelytől nem láttuk egymást.

Nem számít, milyen kusza egy kapcsolat, amíg a szeretet megvan, mindig van rá remény, hogy rendbe jöjjön.

Az igazi szerelem hallgat és szenved.

El fogok menni. Elmegyek, mert erre kérsz, és tőled nem tagadhatok meg semmit sem. De minden út körbeér, és találkozunk még. Tudom. Ha nem ebben az életben, hát majd azután. Mindig is téged kerestelek, és végre rád találtam. Tudok várni. Te vagy a lelkem, a lélegzetem; nélküled nincs értelme semminek. Mi egyek vagyunk... oszthatatlanok, és a természet minden ereje azon lesz, hogy kettőnket újra egyesítse. (...) Addig minden erőmmel azon leszek, hogy jobb ember legyen belőlem. Volt valaha egy fiú, aki valóra akarta váltani az álmait. Hát megyek, megkeresem őt. Azért megyek, mert te kérsz rá. Azért megyek, mert téged még az életemnél is jobban szeretlek.

- Hagyd a francba.
- De szeretem.
- Hát szeresd.
- De hiányzik.
- Hát hadd hiányozzon. Valahányszor eszedbe jut, küldj felé némi szeretetet és fényt, aztán ejtsd a témát. 

De mért is gondolok rá?
Mért gyötrődöm?... hiszen
Még csak hírét sem hallom,
Még csak nem is üzen.

Ha elbukunk, hát vállalom. Írjuk majd fel az én számlámra, hogy volt egy éjjel, mikor mertelek csókolni. Aztán majd eltitkoljuk, hogy volt egy hajnal, mikor meg sem mertem melletted mozdulni. És arról is majd csak nagyon soká mesélünk, hogy öleltél.

Nézd meg magad, amikor az érzelmeid miatt szenvedsz. Mi is a küszködésed oka? A másik rád se néz, észre se vesz, vagy ha már észrevett, akkor elhagyott, hazudott, épp mással van... Tehát a szenvedés csak rólad szól. Mert hát azért szenvedsz, hogy veled mit tettek vagy épp mit nem tettek, azért küszködsz, hogy téged hagytak el, téged csaptak be. Igaz, hogy emiatt sosem leszel boldog, de ez az egót nem érdekli, ő elégedett, mert a kecske is jóllakott, és a káposzta is megmaradt. Épp csak te szenvedsz. Épp csak te halsz bele.

Az élet, úgy látszik, rossz rendező, a szereplőket elkésve hozza össze, és sokszor talán feleslegesen.

Egy ideje már csak keresem a szavakat, hogy hova is tegyelek. Fiókból fiókba pakollak, polcokra kiteszlek. Nézlek. Eltakarlak. Hogyan lenne könnyebb? Ellenállok, majd azzal a lendülettel át is engedlek. De legtöbbször csak nézlek. Mivé növesztjük egymást? Többek vagyunk-e egymás belélegzésénél, megálmodásánál?

Arra vágyom, hogy mindent eldobva fussak hozzád, de mintha ólomsúly lenne a lábamon, és tudom, hogy nem dobhatom le. Most már én is tudom, mit jelent az, hogy bárcsak!

Szembe jön az utcán, akire évek óta vársz, s nincs erőd megállni.

Furcsán jó vele. Ijesztő. Megijeszt, hogy több mint barát. De mégsem szerelem ez. Egy különleges barát. Több, s kevesebb néha. Nem egy egyszerű ember, nem egy egyszerű kapcsolat. Összekuszálódtak a szálak. (...)

Találd meg Őt, majd veszítsd el. S csak aztán kérdezd: "Nagyon fáj?"...!

"Szeretném megkérdezni, mi van köztünk, hogy mit akar tőlem, vagy hogy mit szeretne ezzel elérni amit csinál… de félek, hogy a válasz jobban fájna, mint a bizonytalanság."

Ne tedd, Ne tedd... Mondogatod magadnak! Aztán megteszed...

Olyan vonzalma van, hogy abban a pillanatban amikor ott tartok, hogy nem érdekel, akkor Ő egyszer csak betoppan az én kis világomba, és mint a tornádó végigsöpör rajtam… és olyan gyorsan távozik is. 

30.000 látogatás =) Köszönöm Nektek!

Amikor a nagy szerelem az első villámcsapás után is valóságosnak bizonyul, az hirtelen úgy kitölti az embert, mint egy óceánjáró a fürdőkádat. Helyre van szüksége, egyre több helyre... Hiába élvezzük a holdat, a napot is akarjuk.