Mindegy, hány év telik el, egy mondatot mindig őrzök a szívemben: majd találkozunk.

Ha két életem volna, akkor helyre tudnám hozni a hibáimat. Ha lenne ezen kívül egy másik életem, ha nem is lenne minden tökéletes, legalább boldog lennék. Azt mondják bátraké a szerencse. Én egész életemben mindhez elég bátor voltam, nem féltem semmitől. Nem féltem a gonosz emberektől, és néha fejjel mentem a falnak. De egy dolgot mégsem tudtam megtenni. Nem tudtam kimondani, két egyszerű szót. El kellett volna mondanom neked, akkor most nem lenne minden ilyen nehéz. Ha lenne egy másik életem ott könnyedén szálltak volna ki belőlem a szavak. Csak azt akartam mondani, hogy maradj itt. Ne menj el, hiányozni fogsz. A kezem reménytelenül nyúlt volna feléd, hogy érintse a levegőt, amit magad után hagytál. De sosem mondtam el neked. Szótlan voltam, talán még megtehetném, de tudom, hogy nem fogom. Ott van a büszkeségem, hiszen, ha akarnál itt lennél, és az évek távlatából, már nem lenne értelme. Pont mióta elmentél, azóta nincs célja semminek. Olyan mintha a napokat, egy sötét örvény nyelné magába. Annyiszor próbáltam túl lépni rajta, de folyton falakba ütköztem. Minden tervem kudarcba fulladt, hirtelen egy rémisztő mókuskerékbe találtam magam. Néha úgy érzem, hogy én ettől már megfulladok, nem bírom tovább. Egy ólom nehéz teher akar összepréselni, én pedig sikítok, de nem hallja senki. Az embereket könnyű becsapni, már hozzá vannak szokva, hogy játszani kell egy szerepet.Ha lenne egy másik életem sosem hagytam volna, hogy ez így történjen. Nem csak a múlt lennél, te lennél a jelen és a jövő is. Nem hagynám, hogy bárki közénk álljon. Nem hagytam volna, hogy kisétálj az életemből. Nem csak egy álom lennél, amiből reggelenként felébredek. Ha még egyszer láthatnálak, elmondhatnám, hogy milyen nagy hatással voltál az életemre. Elmondanám, hogy te vagy az egyetlen fiú, akire nem hibaként tekintek. Te nem csak egy tévedés voltál. Te mutattad meg, hogy élni jó és küzdeni kell. Megmutattad, hogy milyen színes a világ és, hogy két ember együtt, akár még boldog is lehet. Ott kellett volna lennem amikor hívtál. Folyton arról ábrándozom, hogy együtt nem lehet olyan rémisztő a világ.
Ha lenne egy másik életem, ott nem engedném, hogy egy hatalmas szakadék alakuljon ki köztünk. Ott álltunk a két oldalán és eltávolodtunk egymástól. Reménykedtem, hogy visszajössz. Annyiszor mondtad, hogy szeretsz, el sem tudtam képzelni, hogy majd ilyen könnyedén hagysz el. Aztán elmúlt, egy hét, kettő, egy hónap. Nem voltál sehol. Az idő felgyorsult, az évek elröpültek és már nem találtalak. Csak az emlékezetemben.Ha csak egyszer lett volna merszem elmondani, hogy mit érzek irántad, most tiszta lappal indulhatnék tovább. Képes lennék megbocsájtani mindent, csak még egyszer, utoljára, beszélhessek veled. Elképzelem, ahogy találkozunk egy másik életben. A buszon, vagy egy buliba, vagy csak az utca túl oldalán. Magadhoz ölelnél és azt mondanád, hogy sosem fogsz lemondani róla. Hiszem, hogy ami igazán erős az nem múlik el…Visszazuhanok a valóságba és reménykedek, hogy egyszer megtörténik. Egyszer csak ott állsz az ajtóba és azt mondod, hogy sosem tudtál elfelejteni.
Ha lenne egy másik életem…

Vajon léteznek még olyan emberek, akik egy érintést sokkal többre tartanak egyetlen szónál? Megérinteni azt, akit szeretsz, érezni a testét a közeledben. Mi miért fontos, hogy mit várunk a szerelemtől vagy egyáltalán milyen az, ha megtalálod az igazit? Amikor hallgatni szavak nélkül, együtt lenni. Csodálatos érzés és csak az, hogy fogja a kezed mennyi mindent jelent, többet ér mindennél!

Az életben csak egy dolog biztos a halálon és az adókon kívül... Nem számít, hogy mennyire erősen próbálkozol, nem számít, hogy mennyire jók a szándékaid, hibázni fogsz. Megbántasz valakit. Megbántanak. És ha valaha is fel akarsz épülni, csak egy dolgot mondhatsz... [...] Megbocsátás és felejtés. Ezt mondják. Ez jó tanács, de nem túl praktikus. Amikor valaki megbánt minket vissza akarunk vágni. Amikor valaki megbánt minket, az igazunkat hangoztatjuk. Megbocsátás nélkül, a régi sérelmek nem csillapodnak, a régi sebek soha nem gyógyulnak. És a legtöbb, amit remélhetünk, hogy egy nap elég szerencsések leszünk, hogy elfelejtsük.

Eljön az életedben az a pont, amikor hivatalosan felnőtt leszel. Egyszer csak elég idős leszel, hogy szavazz, igyál és részt vegyél más felnőttes tevékenységekben. Egyszer csak az emberek elvárják, hogy felelősségteljes legyél, és komoly, mint egy felnőtt. [...] Sok értelemben felnövünk. Családunk lesz. Megházasodunk. Elválunk. De legtöbb esetben még mindig ugyanazok a problémáink vannak, mint 15 évesen. Nem számít, hogy mennyire növünk nagyra, vagy mennyivel leszünk idősebbek, még mindig állandóan megbotlunk. Állandóan meglepődünk. Örökké fiatalok maradunk...

Legbelül senki sem akarja tudni az igazságot. Néha azért mondunk igazat, mert egyszerűen nem mondhatunk mást. Néha azért mondunk igazat, mert hangosan ki kell mondanunk, ahhoz, hogy halljuk. És néha azért mondjuk ki az igazat, mert nem bírjuk megállni. És néha kimondjuk, mert minimum ennyivel tartozunk.

"A szerelem egy olyan érzés, ami magához csal, babusgat, szeretget és utána álmodba vágja el a torkod, és végignézi, ahogy az utolsó hörgés elhagyja a torkod"

Hát igen, szomorú vagyok, de ugyanakkor boldog, hogy valami miatt szomorú lehetek. Tudod, ez olyan amitől azt érzem, hogy élek. Azt, hogy ember vagyok. És az egyetlen ok, amiért most szomorú vagyok, hogy most ez a szép dolog most véget ért. Szóval, a rossz dolgok a jókkal együtt járnak. Amit érzek, olyan mint egy szép szomorúság.

Mindannyian másért tiszteljük a hősöket. Néha a merészségükért, néha a bátorságukért, néha a jóságukért, de legtöbbször azért, mert egyes alkalmakkor mind a megmentésről álmodunk. Persze, ha nem jön a megfelelő hős, néha magunkat kell megmentenünk.

Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bűnt.

Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.

Ugye, ismerős a tökéletes pár? A két rokonlélek, akiknek szerelme sosem múlik el? A két szerető, akiknek kapcsolatát sosem fenyegeti veszély? A férj és feleség, akik tökéletesen megbíznak egymásban? Ha még nem volt szerencséjük a tökéletes párhoz, had mutassam be őket. Ott állnak a legfelső réteg tortakrém tetején. És hogy mi a sikerük titka? Hát, kezdjük mondjuk azzal, hogy nem kell egymásra nézniük. 

Jó dolog, ha néha minden támaszték kidől alólunk. Ilyenkor láthatjuk, hogy mi kő a talpunk alatt, és mi homok.

Nem szükséges tudnunk, "hogyan" és "hová", hanem egy kérdést kell feltennünk, ha bármibe belekezdünk: "Mi célból teszem, amit teszek?

Egy tizenöt éves lány érzelmei éppoly erősek lehetnek, mint egy felnőttéi, abban nincs semmi különbség. Csak másképpen nyilvánulnak meg. Egyformán fáj az ember szíve, mindegy, hogy fiatal-e vagy öreg. A szerelem és a fájdalom összetartozik, és senki sem védekezhet egyik ellen sem, - régi és közismert igazság ez.

Néha csődöt mondunk. Olyan vicces tud lenni az élet és nyomasztó; de ha nagyon akarod, megtalálod a reményt. Egy gyerek szavaiban, egy dal soraiban, vagy annak a szemében, akit szeretsz. És ha szerencsés vagy - úgy értem a földkerekség legszerencsésebb embere - abban, aki ugyanúgy szeret téged, mint te őt.

Ha egy tányérról levest ettél, az üresen maradó tányérra azt mondod: piszkos; pedig nem tapad rája más mint annak a levesnek maradéka, melyet előbb mint tisztát ettél. A trágya a szoba közepén mocsok, a gabonaföldön éltető-erő. Így van mindennel, ami tisztának, vagy mocskosnak tűnik; semmi sem önmagában jó, vagy rossz, csak a helyzete szerint.

Nem kell ahhoz egy egész életet leélni, hogy az ember ráébredjen: ritkán kapjuk azt, amit megérdemelnénk.

Nem szeretem feladni, mert attól a dolgok még ugyanúgy mennek tovább és az ember legnagyobb ellensége végül a saját tehetetlensége lesz.

Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk...

mindig mondd azt, amit érzel, és tedd azt, amit gondolsz.

Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek és imádkoznék, hogy a lelked őre lehessek. Azt mondanám neked, szeretlek, és nem tenném hozzá ostobán, hogy hiszen tudod... Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz, ezért ne várj tovább, mert sajnálni fogod a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre. Tartsd magad közelében azokat, akik neked a legfontosabbak, és súgd a fülükbe, mekkora szükséged van rájuk. Bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, sajnálom... bocsáss meg... kérlek... köszönöm... Mondd ki a szerelmes szavakat... a szerető szavakat... mert senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért.

Melankólikus hangulatban...

El akarlak feledni

ígérem többé nem foglak megkeresni...

Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá - segíteni kell neki. Hogy miért? Mert csak a testnek van ideje - a léleknek nincs.

Le sem vettük a szemünket egymásról, bámultunk arra, ami nélkül egyikünk sem lenne képes élni: a másikra ♥

Lehetetlen már nem szeretni azt az embert, akit valaha mindennél jobban szerettél.

‎...szorosan magához ölelte, csókolgatta, s közben mindketten felidéztek egyet-mást a múltjukból, együtt álmodoztak a jövőről, ámulattal töltötték el mindkettőjüket azok a gondolatok és érzések, melyek addig a pillanatig elvezették őket.

A fájdalom soha nem múlik el teljesen. Az ember valahogy kezeli, él tovább, de a fájdalom mindig ott van.

Ha nekünk együtt kell lennünk, úgyis újra egymás felé sodor az élet!

Kimondani mindig ráérsz egy szót, de visszavonni nem.

Emlékeznünk kell arra, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik úgy érezzük, zsákutcába jutottunk. Ahogyan a papírsárkány is csak magasabbra emelkedik az erős szélben, úgy kell a legnagyobb megpróbáltatásoknak is megedzenie akaratunkat. Ahogyan előttünk sok ezren szembenéztek a sorssal és felülemelkedtek rajta, ugyanúgy nekünk is sikerülhet.

Ne arra menj, amerre az ösvény vezet. Helyette menj arra, merre nincs út, és hagyj magad mögött egy ösvényt.